Az úgynevezett átokzsoltárok


Diploma Thesis, 1999
76 Pages, Grade: summa cum laude

Excerpt

Inhaltsverzeichnis

Tartalomjegyzék

Bevezetés

1. Átokszövegek Izrael környezetében
1. 1. Egyiptom
1. 2. Mezopotámia
1. 3. A nyugatszemita vallás
1. 4. Az ókori keleti átokszövegek és Izrael

2. Az óizraelita átok-szavak
2. 1. Az átok ószövetségi alkalmazása
2.2. Az ószövetségi átok-terminusok
a) hla
b) rra
c) llq
d) bbqÖbqn
e) ! z

3. Az úgynevezett „átok-zsoltárok”
3. 1. Az átok-zsoltárok a biblikus kutatásban
3. 2. Az átokzsoltárok műfaja
3. 3. Az ellenség mindenütt-jelenvalósága a Zsoltárok könyvében
3. 3. a. „Az igazak imakönyve”
3. 3. b. A nép ellenségei
3. 3. c. Az egyén ellenségei
3. 3. d. Excursus 1: A mitikus hatalmak
3. 4. Az átokzsoltárok eredete
3. 4. a. Az átokzsoltárok és a kultusz
3. 4. b. Excursus 2: A mágikus eredet kérdése
3. 5. Az átokzsoltárok értelmezése

4. Hatástörténetükből

Következtetések

Felhasznált irodalom

További irodalom

Bevezetés

A Zsoltárok könyvét kezünkbe véve minduntalan találkozunk olyan kijelentésekkel, amelyek első látásra kissé visszataszítónak tűnnek. Amikor pl. arról olvasunk, hogy a 137. zsoltárban a babiloni fogságról éneklő nép milyen „jókívánságokkal” halmozza el nemzeti-külpolitikai ellenségeit (vö. 7–9. versek), vagy amikor a Ps 83,17–19-ben ehhez a részhez érünk: „Töltsd el arcukat gyalázattal, hogy keressék, Uram, nevedet! Szégyenüljenek meg és zavarodjanak össze örökre, zavarodjanak össze és pusztuljanak. Hadd tudják meg, hogy Úrnak hívnak téged: te vagy az egyetlen fölség az egész földön.”

De nemcsak a nép szór rosszkívánságokat külső ellenségei felé, hanem az egyéni panaszdalokban is rengeteg ilyen kijelentéssel találkozunk: „Isten, törd össze a fogakat szájukban… Folyjanak szét, mint a kiömlő víz, száradjanak el, mint az eltaposott fű. Mint a csiga, amely megszikkad s kimúlik, mint az asszony elvetélt magzata, aki nem látja meg a napvilágot… Örvend majd az igaz, amikor látja a bosszút, és a bűnösök vérében mossa lábait…” (Ps 58,7a.8–9.11), vagy még erőteljesebben: „Fiai legyenek árvákká és felesége özveggyé… ne akadjon senki, aki megsegíti, s árváin se könyörüljön senki. Jussanak pusztulásra utódai, egyetlen nemzedék alatt töröljék el nevét” (Ps 109,9.12–13). Amikor pedig Isten harcba száll népéért és fölkentjéért „ítéletet tart a nemzetek fölött: halomba rakja a holttesteket, összezúzza fejüket a széles harcmezőn” (Ps 110,6).

Úgy tűnik, hogy ezek a zsoltárok egy olyan Istenhez imádkoznak, aki mint egy keleti despota megsemmisíti ellenségeit, az imádkozó pedig bosszúvágytól lihegve kívánja ezt a megsemmisítést. Ezért a biblikus kutatásban erősen vitatják ezeknek a szövegeknek a helyét és értékét, főként amikor az Újszövetség ellenségszeretetével állítják szembe. A hegyi beszéd hatodik antitézise ugyanis így szól: „Hallottátok, hogy mondatott: ’szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!’ Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,43–44; s párh.). Hogyan lehetnek akkor ezek a vad képekkel dolgozó ószövetségi zsoltárok a keresztényeknek is imádságos kincsei? Többen ezért úgy gondolják, hogy az úgynevezett átokzsoltárokat el kell felejtenünk mint az Ószövetség tökéletlenebb szintjén lévő szövegeket, amelyeket az Újszövetség a maga magasabb rendű erkölcsi törvényeivel már túlhaladott (vö. kutatástörténet).

Másrészt sokan az ún. humán etika nevében emelnek óvást az átokzsoltárok imádságos használata, sőt egyáltalán az átokzsoltárok ellen, mondván, hogy erőszakpárti, inhumánus szövegek, ezért ma már elvetendők.[1]

Mi több az új Breviárium, a Liturgia Horarum az Institutio generalis 131. pontjában ezt találjuk: „Tres vero psalmi 57 (58), 82 (83) et 108 (109), in quibus praeponderat indoles imprecatoria, omittuntur in Psalterio currente. Item aliqui versus nonnullorum psalmorum praetermissi sunt, ut indicatur initio singulorum. Quorum textuum omissio fit ob quandam difficultatem psychologicam, etsi psalmi ipsi imprecatorii in pietate Novi Testamenti occurrunt, exempli gratia Ap 6,10, nulloque modo intendunt ad maledicendum inducere.” Ez aztán még élesebb vitát váltott ki. Alapvetően két táborra oszthatók a kutatók a megoldási javaslatok szerint. Az egyik irányvonal mint primitív bosszúimákat magyarázza ezeket a zsoltárokat, míg mások rámutatnak a mögöttük megbúvó mély teológiai mondanivalóra, s ezzel megmentik a törléstől az úgynevezett átokzsoltárokat (lásd kutatástörténet).

Dolgozatunkkal mi is ez utóbbiakhoz kívánunk csatlakozni. Röviden áttekintjük az ókori Keleten — tehát Izrael környezetében — használt átokszövegeket és magukat az izraelita átokszavakat, rámutatva a különbségekre is. A kutatástörténet ismertetése után megvizsgáljuk az átokzsoltárok műfaját ill., hogy léteznek-e egyáltalán külön műfajba sorolhatóan „átokzsoltárok”. A zsoltárok ellenségképének felvázolása után kitérünk az eredetükről alkotott véleményekre, majd kísérletet teszünk az átokzsoltárok értelmezésére, s néhány hatástörténeti érdekesség említésével zárjuk munkánkat.

1. Átokszövegek Izrael környezetében

Mielőtt az átok-zsoltárok témáját, illetve egyáltalán az izraelita átok tárgyalását elkezdenénk, szükségesnek látunk egy rövid áttekintést az ókori Kelet gazdag átokszövegeiről is.[2] Megvizsgáljuk az egyiptomi, mezopotámiai és nyugatszemita átokszövegeket, majd pedig a kutatásban különbözőképpen megítélt kapcsolatukat az ószövetségi átokszövegekkel, valamint azokra gyakorolt hatásukat.

1. 1. Egyiptom

Az egyiptomi vallási szövegek között nagy számban találunk átokszövegeket is, amelyek a mágia világában gyökereznek,[3] mégis vallásos elképzelésekkel, az isteni szférával, az istenségek mítoszaival szoros összefüggésben. Egyiptomban tehát vallás és mágia szorosan egymás mellett és egymásban léteztek.

Az átokszövegek közül talán a legismertebbek az úgynevezett „kiközösítő szövegek” (Ächtungstexte). Az ellenséges fejedelmek, népek, dolgok neveit átokformulákkal kísérve cserépedényre írták, majd rituálisan összetörték. Az edény megsemmisítése az ellenség megsemmisülését volt hivatott előidézni.[4] Feltételhez kötött átok áll eskü formájában államközi vagy privát szerződések (ez utóbbi esetben ön-átkozásról van szó), ajándékozási, alapítási okiratok rendelkezéseinek a védelmére. Átok terheli az istenség és a nép közötti szövetség megsértését is.[5]

Átok védte a szent helyeket, szent tárgyakat, okmányokat és szentelési feliratokat, ám különösképpen is a halottak és mellékelt túlvilági felszerelési tárgyaik integritását.[6]

Az átok sajátos módja, amikor a gonosztevőnek új nevet adtak (pl. az „akit Ré kedvel” név „akit Ré gyűlöl”-re változik). Az áldást közlő teoforikus nevekkel ellentétes hatást fejt ki az istenség nevének említése az átokformulában: „Hórusz tekintete irányuljon ellene (ti. az ellenségnek)!”[7]

Ismeretesek még az ellenséget célzó, mágiával átszőtt átokrituálék, melyek során viaszból készült isten- vagy emberfigurát csempésztek az ellenség házába, ennek eredményeként kezének megbénulását várták.[8]

1. 2. Mezopotámia

Mezopotámia cím alatt foglalkozunk nemcsak a sumér, akkád, asszír és babiloni területtel, hanem hozzávesszük a hettita átokszövegeket is. Általánosságban elmondható, hogy a kutatás leginkább ezen kultúrkörök hatásának tulajdonít nagyobb jelentőséget az ószövetségi irodalom tekintetében.[9]

Elsősorban átkozottak legyenek az istenek ellenségei (pl. a sziklák, amelyek akadályozták Ninurtát), de a babiloni mítoszokban maguk az istenek is átkozódnak (Ištar megátkozza Gilgamešt, Ereškigal Asušunamirt; l. még Marduk átka a babiloni újévi ünnepen). Éppígy átkozódnak a mitikus hősök: Enkidu a szajhát, Utnapištim a révészt.[10] Átkot hoz az is, amikor egy város védőistene elhagyja a szentélyt. A „Siralom Ur lerombolásán” és a híres „Átok Akkádon” c. szöveg szerint a holdisten ill. Inanna elhagyta városát, s ezzel magyarázták Ur elamita, Akkád guti elfoglalását és feldúlását.[11]

A hettita katonai ceremómiákban esküt kísérő áldozatot mutattak be, mely mágikus alapokon nyugodott: szimbolikus cselekmények — tárgyak széttörése — kíséretében ugyanezt kívánták az esküszegőnek is.[12]

Nagy jelentősége volt az átoknak a jogi szférában. Az államközi szerződések megszegőjét átok terheli (pl. II. Mursilis hettita király megszegte apja esküvel szavatolt szerződését Egyiptommal, minek következtében pestisjárvány tört ki az egész birodalomban.[13] Azarhaddon asszír király keleti vazallusaival kötött szerződései válogatott és terjedelmes átkokat helyeznek kilátásba szerződésszegés esetében[14] ). Az igazságszolgáltatás terén említésre méltó a Codex Hammurapi, amely záradékként számtalan átkot tartalmaz részben a törvényszegők felé, részben azért, hogy a törvényszöveget megóvja a hamisítástól.[15]

Az Egyiptomban és Kánaánban annyira elterjedt sírfeliratokon olvasható átokszövegek a hettitáknál és általában a Folyamközben teljesen hiányoznak. Annál gyakrabban alkalmazták a híres kudurrukon, a feliratokkal ellátott határköveken, hogy azokat az elmozdítástól, lerombolástól megóvják. A különféle király-feliratokon átokkal fenyegeti az uralkodó azt, aki azokon az ő nevét máséra cseréli vagy kitörli. Ennek jelentősége a király neve alatti felszenteléshez kötődő áldás megőrzése, s nem „szerzői jogvédelem”.[16]

A sokféle csapást, betegséget itt is a démonok ártó tevékenységével magyarázták, hatástalanításukat a különböző ráolvasás-sorozatokkal vélték megvalósítani tudni, amihez kézikönyvszerű segédletek is rendelkezésre álltak (šurpu, maqlu…stb.), melyekben az átok feloldására is volt rubrika. Meg kell említeni még azon papokat, akiknek az átok feloldása, a démonok és varázslók hatásának megszüntetése volt a feladatuk (ašipu).[17]

1. 3. A nyugatszemita vallás

Nyugatszemita törzsek először a Felső-Eufrátesznél alapítottak birodalmat Mari központtal, majd egyidejűleg rokon népcsoportok vándoroltak a mai Palesztina területére (kánaániták; akk. kinahhu, héb. kena‘anî). A másik jelentős kultúrközpont északon Fönícia ill. Ugarit. Délen arám népek Palesztina körül Kr.e. 1000 tájt államot alapítottak Damaszkusz központtal.[18]

Ezen népek esetében többé-kevésbé egységes vallási rendszerről beszélhetünk, aminek Izraelre gyakorolt hatását külöféleképpen ítélik meg.[19]

Az átok témakörében Egyiptommal rokon vonásként figyelhető meg a föníciai és arám városkirályok sírjainak és sírfelszereléseinek védelme átokszövegekkel, pl. a következő formában: Ha valaki ezt a sírt elpusztítja vagy kifosztja, sújtsa szerencsétlenség az istenek által. Jellemző vonás, hogy az átok végrehajtására az istenséget kérik fel (pl. Ahiram szarkofágja Byblosból, 10. szd.).[20] Egy arám felirat Hadad átkát hívja le arra, aki bármilyen módon bűnt követett el.[21] Egy Aleppóból való felirat szerződést tartalmaz két arám városállam között, s átok a szerződésszegő osztályrésze. Mágikus rítusokkal kísérték a szavakat: viaszt égettek mondván, így kell a megátkozottnak is elégnie, vagy sóval bevettetnie, hogy ne is számítsák többé. Egy másik mágikus cselekmény a nyíl széttörése: így kell a szerződésszegőnek is pusztulnia Inurta és Hadad által.[22]

1. 4. Az ókori keleti átokszövegek és Izrael

a) Megállapítható, hogy az átokszövegek használata általánosan ismert és bevett szokás volt. Egyik leginkább szembetűnő szerepe a biztosítás és a védelem, amiként ez csaknem valamennyi felhasználási területen jelen van: védi az átok az államközi szerződéseket, szövetségesi kapcsolatokat, a szent helyeket, sírokat, határkőfeliratokat, törvényeket. A privát jogi szférában a hátrányos helyzetűek egyetlen fegyvere. Végezetül pedig éppen az átok elhárításának a leghatékonyabb módszere. A keleti ember alapvetően hitt az átok automatikus hatékonyságában. Keleten mindenütt mágikus elképzelések talaján sarjadt, majd vallásos elképzelésekkel szőtték át, ami azt jelenti, hogy eredetileg (az áldással együtt) mágikus szavak és cselekmények együttesének tulajdonított erő[23], ami szerencsétlenséget (ill. szerencsét, bőséget) hoz (mint az ókori keleti források tanúsítják, akkoriban sokféle bajt és betegséget az átok következményeként magyaráztak). Később az istenekkel kapcsolódott össze, ill. nekik rendelődött alá mint az átok végrehajtóinak: a nevük segítségül hívásával és/vagy különböző vallásos rítusok során szavakkal kifejezett vagy írásba foglalt, az ellenség (lett légyen az ember, állat vagy démon) megsemmisítését célzó kívánsággal.[24]

Megkülönböztethetünk legitim átkot és illegitim et. Törvénytelen volt az átok, ha az egyéni bosszú eszközéül szolgált; amikor alattomban, vagyis titkos mágikus praktikák segítségével ártatlan emberek felé mondták ki, hogy annak kárából privát haszonra tegyenek szert. A törvényes átok kifejezetten egy gonosztevő felé irányult, nyíltan kifejezésre juttatták, és részben kultikus kötődésekkel bírt. Célja pedig mindig az volt, hogy megkárosodást hárítson el megelőzőleg, tehát potenciális vagy perbe nem fogható bűnösök ellen intézték (pl. a potenciális szerződésszegő ellen Azarhaddon vazallus-szerződéseiben). Egy további felosztás szerint beszélhetünk formális és formulákba nem foglalt átokról. A formális átok az istenségek felhívása, azoknak mint legitim hatalmi eszközöknek feltételektől függő bevetése. A mindennapi életben használatos átok arra szolgált, hogy jogtalan károkozást úgy hárítsanak el, hogy a megkárosított ellenfelét — más mód nem lévén (pl. perbefogás) — megátkozta. (Ezekről csak indirekt értesüléseink vannak a bölcsességi irodalom, a ráolvasási szövegek és korabeli levelek utalásaiból.)[25]

Jelentős szerepe van az átoknak a családi-nemzetségi kapcsolatok területén. Következményeit tekintve az utódokat is érinti (az áldáshoz hasonlóan).[26]

A gyakori ún. átok-litániákról különböző vélemények vannak.[27] Ezen hosszúságukkal feltűnő átokszövegek közül is kiemelkedik a már említett Azarhaddon vazallus-szerződéseiben található több mint 250 soros átok.[28] Mezopotámiában tudomásunk van papokról, akik az átkot közvetítik ill. elsősorban elhárítják (vö. fentebb 1.2); nekik terjedelmes átok-szériák álltak rendelkezésükre (maqlu, šurpu).[29]

b) Az Izraelben honos átokszövegeket összevetve ókori keleti rokonaikkal feltűnő hasonlóságok, ugyanakkor jellegzetes különbségek ötlenek szembe mind formailag, mind tartalmilag. Hasonló az átok szerepe, mint az ókori Keleten. Mindenekelőtt ott lép előtérbe, ahol az emberi erőfeszítés elérkezik végső határaihoz (így az emberi tehetetlenség kifejeződése is): a jogtalanul megvádoltak, a meglopottak segítsége. Biztosítja a szövetségi hűséget.[30] A legfőbb különbség a mágikushoz való viszonyulás, mondhatnánk: az „átok teológiájában” érhető tetten. Izraelben megfosztották az átkot démonikus-mágikus karakterétől és teljes egészében Jahve szuverén végrehajtói akaratának rendelték alá (l. 3.4b), míg az ókori Keleten önműködő átokkal van dolgunk (még akkor is, ha az istenség segítségének igénybevételével történt), amely kimondás és varázslás által vált hatékonnyá és legtöbbször különféle (de főként betegség)démonoknak a hatáskörébe tartozott (l. alább, 3.3).[31] Izraelben is megkülönböztethetünk legitim átkot, amelyet alapvetően egy gonosztevőre, nyilvánosan mondtak ki és részben a kultusz világába utalták és ezáltal — ellentétben az illegitim, kártékony és tiltott varázslattal — jogszerűséget nyert.[32] Egész sor tartalmi hasonlóság figyelhető meg az átokzsoltároknál is. Ezenkívül formális, képi párhuzamok is fennállnak (pl. az átok, mint ruha; átoklitániák).[33] Formai hasonlóságok is szépszerével akadnak.[34]

c) A befolyás kérdésében a kutatás nem egységes, de valamilyen mértékben mindenki elfogad bizonyos analógiákat, párhuzamokat. W. Schottroff terjedelmes monográfiájában rámutat, hogy csak az eredeti izraelita rWra-mondások (part. perf. formában) párhuzam nélküliek az ókori Keleten, a többi esetben formailag és tartalmilag is amellett voksol, hogy Izrael átokszövegeiben általános keleti elképzeléseket vett át, amelyek közvetítője a szájhagyomány volt.[35] Az átokzsoltárok babiloni párhuzamait vizsgálva már F. Steinmetzer hármas hasonlóságra mutatott rá (l. n. 33.). Az ókori keleti befolyásnak nagyobb jelentőséget tulajdonít még N. Nikolsky, J. Pedersen, J. Hempel, S. Mowinckel, W. Speyer, H. Schmidt, újabban H. Vorländer és W. Schottroff.

Cl. Westermann, P. Maiberger, L. Ruppert és E. Zenger megengedik ugyan, hogy az ókori keleti — főként mágikus — elgondolások hatottak Izraelre, de azokat a Jahve hit fényében mágikus karakterüktől megfosztották (entdämonisieren, entzaubern, entmagisieren).

J. Begrich, G. Sauer, J. Becker és K. Seybold kétségbe vonja a (főként a zsoltárokra gyakorolt) közvetlen keleti hatást. Utóbbi kutató meglátása szerint inkább irodalmiság előtti kapcsolatokról kell beszélnünk.[36]

Megállapítható, hogy az újabb kutatás egyre inkább az ókori keleti párhuzamoktól függetlenül (helyesebben: a közvetlen befolyás tételét feladva) próbálja az izraelita átokszövegeket értelmezni, bár jelentős képviselői vannak a másik nézetnek is.

2. Az óizraelita átok-szavak

2. 1. Az átok ószövetségi alkalmazása

Az Ószövetséget lapozva az átok sokrétű felhasználása ötlik szemünkbe, és ez az átok gyakran hasonló szerepet töltött be, mint az ókori Keleten — természetesen mágikus vonásaitól teljesen megfosztva. Vagyis itt is mindenekelőtt akkor jelent meg, ha az ember nem tudta magát kellőképp bebiztosítani vagy magán segíteni. Így az átok az emberi tehetetlenség kifejeződése.[37]

Az elnyomottak és a jogtalanul megvádoltak az átokban vélték megtalálni oltalmukat; a hatalmasok ellen ez volt egyetlen fegyverük (Péld 11,26; 28,27; 30,10; Sir 4,5; vö. a Šamaš napistenhez Kr. e. 1000 körül írt akkád himnusszal[38] ).

Egy magasrangú személy is mondhatott átkot alárendeltjére, hogy rendeleteit betarttassa (pl. Saul a népre: 1Sám 14,24).[39]

Lopás esetén, vagy ha valaki valamit elveszített, egy hangosan kimondott, tehát környezete számára is érthető átokkal próbált jogorvoslatot szerezni: a tolvajt utolérni ill. az orgazdát előállítani, hogy az tulajdonát visszaadja. Az átok a szemtanúkra is kiterjedt, hogy a tettes kiadására sarkallja őket (vö. Zak 5,3k; Bír 17,2k).[40]

Bírósági eljárás során a bűnösség kérdésének tisztázására szolgált istenítélet (ordália) formájában. A bíró vagy a vádló átokkal terhelték a vádlottat, amely akkor teljesedett be, ha ez valóban bűnös. Nagyon szemléletesen mutatja ezt az ún. féltékenységi ordália, aminek házasságtöréssel megvádolt asszonyokat vetettek alá: A pap átkokat rótt egy lapra, majd az írást vízben lemosta, s ezt a „keserű, átkot hozó vizet” kétszeres ámen kíséretében a vádlott megitta. Ennek következtében — ha az asszony tényleg bűnös volt — méhének meg kellett dagadnia, csípőjének pedig elsorvadnia (Num 5,11–31).[41]

Általános ókori keleti szokásoknak megfelelően Izraelben is igénybe vették az átkot a szerződéskötések záradékaként. Mindkét szerződő fél megesküdött, melynek során megátkozták magukat arra az esetre, ha megszegnék az esküt. A Gen 26,28-ban az „eskü” helyett egyenesen „átok” áll. Az Ez 17,13 szerint Nebukadnezár a Cidkijával kötött szövetségkötéskor Júda királyát „átokba léptette” (hlaB wta abYw). Cidkija Jahve nevének segítségül hívásával megátkozta önmagát, ha megszegné a szövetséget, így a 19. versben Jahve ezt az esküt „átkom”-nak (ytila) nevezi. Az Oz 10,4-ben is hamis esküről (awv twla) van szó.[42]

Mivel a Jahve és Izrael közti szövetséget (tyriB) szerződéshez hasonlóan fogták fel[43], de mivel e szerződés nem két egyenrangú fél között áll fenn, ezért a Deuteronomista teológiájában hendiadüoinként megjelenik a tyriB mellett az hla: a régi tyriB trk mellett új szókapcsolatként a hla trk-t is kezdik használni (vö. Dt 29,11.13; Ez 16,59).[44] Az átok kétféle: egyrészt Jahve átokkal sújtja a törvényszegőt (Dt 29,19k; 30,7), másrészt felismerhető a nép feltételes ön-átkozása a szövetségre való elkötelezettség jeleként.[45] Az ún. átok-dodekelógusban (Dt 27,15–26; ez szerkezetileg az 5. fejezetben található dekalógus mintájára épül fel[46] ) az rWra-formulák minden bizonnyal eredeti, ősi izraelita (ún. apotropaikus, elhárító) átokformák, melyeknek nincs Izrael környezetében analógiájuk, mert a bennük kifejezésre jutó elképzelés — ti. az átok mint a közösségből való kizárás — megkülönbözteti azoktól.[47] A 28. fejezet a 27. továbbírása, itt az átok részletezését találjuk, ami programszerű dtn parainézis: a 27. fejezet átkaira visszanyúlva a szövetségi kötelezettségek megtartására buzdít.[48]

A deuteronomiumi gondolat a prófétai igehirdetésben is továbbélt. Kiemelkedik Jeremiás, aki feltűnően gyakran beszél átokról. A 11,3-ban nála is összekapcsolódik a szövetség gondolatával. Az áldás és átok dtn polarizációja cseng vissza a 17,5–8-ban (vö. még Ps 1; Péld 3,33; Zak 5,4), ahol az igaz–gonosz ellentéthez társul következményként az áldás–átok fogalompár.[49]

Nehemiás 440 körül a népet megújítva a törvény megtartására kötelezte a visszatelepülteket, s ez átok terhe alatt történt (vö. Neh 10,30: „!yhwlah trwtB tk,l,l h WbvbW hlaB !yaibW”).

Magát Istent átkozni a legnagyobb bűnnek számított Izraelben és megkövezéssel büntették (Lev 24,10–16). A későbbi időkben az „Istent átkozni” (!yhiwla lLeq; vö. Lev 24,16) kifejezés eufémisztikusan „Istent áldani”-ra változik (!yhiwla +reBe; vö. főként Jób 1,5.11). A bölcsességi irodalomban megjelenő átokkal kapcsolatos elgondolások: a királyt[50] vagy egy gazdagot átkozni veszélyes (Préd 10,20); a gonosz vég nélkül átkoz (Ps 10,7; 59,13; 62,5), míg az igaz az ellenségét sem átkozza (Jób 31,29–30).[51]

A Jahvista teológiájában megfigyelhető, hogy a Gen 12,3-ig az áldás (+rb) szó használatát kerüli. Annál többször alkalmazza az rra gyököt (kígyó, szántóföld, Káin…). Így az emberiség történelme átok-történetté (Fluch-/Blutgeschichte) lesz mint fájdalmas tapasztalatok etiológiája.[52]

2.2. Az ószövetségi átok-terminusok

a) hla Az hla gyök az Ószövetségen kívül kimutatható az arab ’lw IV. ill. V. jelentésében: „megesküszik” és az ’alwe: „eskü”, valamint a föníciai ’lt (status constructus): „átok”, „ígéret” szavakban (vö. amulett Arslan Tasból; KAI Nr. 27,9.13–15). Ez utóbbiban az ószövetségi használathoz hasonlóan tárgya lehet a krt igének, az istenség emberrel kötött szövetsége értelmében. Az akkádban megközelítőleg a mâmîtu szó fedi az ószövetségi tartalmat kétféle jelentésben: „ráolvasás” (különösen az átok-szériákban); ill. „eskü” (ítéletkor, szerződés szankcionálásakor, hűségesküknél). Az akkád e’elu, „(szerződést) kötni” és eltu, „kötelezettség, jótállás” nem áll rokonságban a héber hla gyökkel.[53]

A héber Bibliában az hla igeként qalban és hifílben fordul elő egyaránt háromszor (Bír 17,2; Oz 4,2; 10,4 ill. 1Sám 14,24 javított változat; 1Kir 8,31; 2Krón 6,22); névszóként (hla) 36-szor, hlat

[...]


[1] Lásd ZENGER, E., Ein Gott der Rache? Feindpsalmen verstehen, Freiburg 1994, 39–41.

[2] Az ókori keleti szöveggyűjtemények speciálisan ószövetségi vonatkozású kiadásai: BEYERLIN, W. (szerk), Religionsgeschichtliches Textbuch zum Alten Testament (RGTAT) in ATD Ergänzungsreihe 1, Göttingen 1975.; PRITCHARD, J. B. (szerk), Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament (ANET), Princeton 19693; GRESSMANN, H. (szerk), Altorientalische Texte zum Alten Testament (AOT), Tübingen 19262; KAISER, O. (szerk), Texte aus der Umwelt des Alten Testaments (TUAT), Gütersloh 1982kk.

[3] A mágia (egy. hk = hike) az a titokzatos erő, ami által az istenek emberi képességeket meghaladó, természetfeletti tetteiket kifejthetik. Vö. RINGGREN, H., Die Religionen des Alten Orients in ATD Sonderband, Göttingen 1979, 45.

[4] ANET 329k; vö. még MORENZ, S., Art. Segen und Fluch. I. Religionsgeschichtlich in RGG V., col. 1648k; SPEYER, W., Art. Fluch in RAC VII., col. 1160–1288; SCHOTTROFF, W., Art. Fluch in NBL col. 683–685; valamint RINGGREN, Religionen 46.

[5] ANET 326–328; IMSCHOOT, P. VAN, Art. Fluch in BL col. 486k; SPEYER, col. 1172.

[6] Ez utóbbi Egyiptomban, ahol az ember örök üdvössége a sírfelszerelési tárgyak ellátottságától nagymértékben függött, különös jelentőséggel bírt. Vö. MORENZ, col. 1649; GERLITZ, P., Art. Fluch, fluchen. I. Religionsgeschichtlich in LThK III., col. 1333; SCHARBERT, J., Art. ’rr in ThWAT I., col. 449; SPEYER, col. 1173k; KOCH, K., Geschichte der ägyptischen Religion, Stuttgart 1993, 77–102.

[7] MORENZ, col. 1648.

[8] RINGGREN, Religionen, 46.

[9] Így a zsoltárokhoz már STUMMER, F., Sumerisch-akkadische Paralellen zum Aufbau alttestamentlicher Psalmen, Paderborn 1922; BEGRICH, J., Die Vertrauensäußerungen im israelitischen Klagelied des Einzelnen und in seinem babylonischen Gegenstück in ZAW 46 (1928) 221–260. (Begrich rámutat a lényegi különbségekre is); KUNSTMANN, W. G., Die babylonische Gebetsbeschwörung, Leipzig 1931; kifejezetten az átokzsoltárokhoz STEINMETZER, F., Babylonische Paralellen zu den Fluchpsalmen in ZAW 10 (1912) 133–142. 363–369; összefoglalóan l. BECKER, J., Wege der Psalmenexegese in SBS 78 (1975) 66–72, aki pl. az egyéni panaszdalokra nézve fenntartásokkal kezeli a sumér-akkád párhuzamokat.

[10] GERLITZ, col. 1333; SPEYER, col. 1171. Vö. még RINGGREN, Religionen, 80. 85. 125: Adad, asszír istenség az átok istene.

[11] ANET 455kk; ANET Suppl (1969) 646–651; RINGGREN, Religionen, 94k; SOMMERFELD, W., Flüche und Fluchformeln als Quelle für die altorientalische Kulturgeschichte in AOAT 232 (FS K. Bergerhof) 1993, 447–463, kül. 452.

[12] SPEYER, col. 1170. Asszír eskü-áldozatokhoz vö. HEMPEL, J., Die israelitischen Anschauungen von Segen und Fluch im Lichte Altorientalischen Paralellen in ZDMG NF 4 (1925) 52k.

[13] MORENZ, col. 1648; SPEYER col. 1170k.

[14] TUAT I/2 169kk; RGTAT 153–155; vö. még MAIBERGER, P., Zur Problematik und Herkunft der sogenannten Fluchpsalmen in TThZ 97 (1988) 183–216, 197k; RINGGREN, Religionen, 144.

[15] AOT 408–410, TUAT I/1, 77–80.

[16] SPEYER col. 1173.

[17] RINGGREN, Religionen, 98. 142; 150–154.

[18] RINGGREN, Religionen, 198kk.

[19] Vö. ALBERTZ, R., Religionsgeschichte Israels in alttestamentlicher Zeit I–II, in ATD Ergänzungsreihe 8/1–2, Göttingen 19962, 65k. DAHOOD, M., Psalms I–III, in AB, New York 1966–1970, III., XXIIkk; GUNNEWEG, A. H. J., Biblische Theologie des Alten Testaments. Eine Religionsgeschichte Israels in biblisch-theologischer Sicht, Stuttgart 1993, 37–44 és LORETZ, O., Ugarit und die Bibel. Kanaänische Götter und Religion im Alten Testament, Darmstadt 1990, kül. 18–28 ill. 43–50. messzemenően vallja az Ugarit és az Ószövetség közti sokrétű kapcsolatot, míg BECKER, J., Wege der Psalmenexegese, 66. és SEYBOLD, K., Die Psalmen. Eine Einführung, Stuttgart 1991, 154kk fenntartásokkal közelít a kérdéshez. SCHMIDT, W. H., Alttestamentlicher Glaube, Neukirchen-Vluyn 19968, 195–204. és tanulmányában: Königtum Gottes in Ugarit und Israel in BZAW 80 (19662) az istennevekre gyakorolt számottevő hatás mellett foglalállást. FOHRER, G., Geschichte der israelitischen Religion, Berlin 1968 (úny. Freiburg im Breisgau 1992) 27–47. csak bizonyos teológiai motívumok tekintetében fogad el némi befolyást.

[20] SPEYER, col. 1773; MORENZ, col. 1649; RINGGREN, Religionen, 239k; SCHOTTROFF, Fluch, col. 683.

[21] DONNER, H. – RÖLLIG, W., Kanaänische und aramäische Inschriften (=KAI), Wiesbaden 1962–1964 (1967–19692) 214,23; RINGGREN, Religionen, 245.

[22] KAI 222A,34kk; RGTAT 285k; RINGGREN, Religionen, 240.

[23] MORENZ, col. 1648; HEMPEL, J., Apoxysmata in BZAW 81 (1961) 32–35; MAIBERGER, 199.

[24] MAIBERGER, 196k; vö. még MORENZ, col. 1648k; SCHOTTROFF, Fluch, col. 683; WESTERMANN, Cl., Art. Fluch in BHH I, col. 487k.

[25] SOMMERFELD, 453; MAIBERGER, 197k.

[26] MORENZ, col. 1649; SOMMERFELD, 456k; vö. még SCHARBERT, J., Solidarität in Segen und Fluch im Alten Testament und in seiner Umwelt, in BBB 14 (1958) 39kk.

[27] STEINMETZER, 363kk a „keleti gondolkodásmóddal” magyarázza; ezzel szemben SOMMERFELD, 463. azzal, hogy az idők során egyre inkább felismerték az átok bizonyos hatástalanságát, s ezt próbálták a szöveghosszúság növelésével kompenzálni.

[28] Szövegét l. TUAT I/2, 169kk.

[29] RINGGREN, 152.

[30] MAIBERGER, 200kk.

[31] RUPPERT, L., Klagelieder in Israel und Babylonien — verschiedene Deutungen der Gewalt in Gewalt und Gewaltlosigkeit im Alten Testament, LOHFINK, N., szerk. (QD 96) Freiburg 1983, 136–148. 140.

[32] MAIBERGER, 197. (Vö. pl. a féltékenységi ordáliával, Num 5,11–31.)

[33] STEINMETZER, 133–142: tartalmi párhuzamok, 363–365: formai hasonlóságok. Fontos megállapításként hozzáteszi, hogy az átkot sem az ókori Keleten, sem Izrael költészetében nem kell szó szerint érteni (bizonyítja is). Ehhez l. még ZENGER, Gott der Rache, 143. ill 148kk.

[34] Ehhez főként SCHOTTROFF, W., Der altisraelitische Fluchspruch in WMANT 30 (1969) 152–162. Távolabbról (Klagelieder des Einzelnen) BEGRICH, J., Vertrauensäußerungen, 221–260. 259k megállapításai fontosak még: Az izraelita egyéni panaszdalok felülmúlják a rokon babiloni szövegeket. Meghatározottabbak, színesebbek, tartalmilag és formailag változatosabbak, Jahvéval való személyes vonatkozásokkal vannak teli, uralkodó motívum az ima, az ég és föld teremtő Istene közellétének meggyőződése tölti el őket, szemben a babiloniakkal.

[35] SCHOTTROFF, Fluchspruch, 68–69 ill. 152–155. Kiváló összefoglaló áttekintést nyújt a kutatás addigi állásáról ugyanezen mű 11–24. oldalain.

[36] SEYBOLD, Einführung, 155: „Das bedeutet, daß die Beziehung auf das ’Vorliterarische’ beschrenkt, auf Motive, Vorstellungen, Denkformen einerseits und auf Sprachformen, Redestrukturen, Gattungstypen u. ä. andererseits…”

[37] MAIBERGER, 200.

[38] RGTAT, 128.

[39] MAIBERGER, 201.

[40] HORST, F., Der Diebstahl im Alten Testament in FS P. Kahle, Leiden 1935, 19–28, 21k (úny. HORST, F., Gottes Recht. Gesammelte Studien zum Recht im Alten Testament in ThB 12 (1961) 167–176. 169k).

[41] MOWINCKEL, S., Religion und Kultus, Göttingen 1953, 111; HEMPEL, Anschauungen, 43k.

[42] MAIBERGER, 202; SCHARBERT, J., „Fluchen” und „Segnen” im Alten Testament in Bib 39 (1958) 1–17, 4.

[43] HORST, F., Recht und Religion im Bereich des Alten Testaments in EvTh 16 (1956) 49–75, 66–69 (=Gottes Recht 260–291, 277–281); SCHARBERT, „Fluchen” und „Segnen”, 4k.

[44] A szövetség és átok összekapcsolását l. már egy Arslan Tasból (Fönícia) származó amuletten (szövege: KAI, Nr. 27,9.13–15. MAIBERGER, 203 szerint az a szemléletmód, miszerint az Isten és Izrael közötti szövetség nemcsak áldáson, hanem átkon is alapszik, először a dtn szövegekben jelenik meg. A sinai szövetségkötéskor (l. az Ex korábbi Pentateuchus-forrásait) az átoknak még nincs szerepe. SCHOTTROFF, Fluchspruch, 232. a következőket állapítja meg: „Fluch und Bund stellen kein genuines Bezugspaar dar… der Bundesgedanke scheint überhaupt als Interpretament für das Jahweverhältnis Israels erst in dtn Zeit eine nennenswerte Rolle gespielt zu haben. Damit ergäbe sich als Hintergrund der Beziehung von Fluch und Bund nicht so sehr eine uralte kultische Begehung als vielmehr die theologische Reflexion der dtn Schule.” Vö. még KUTSCH, E., Art. berît in THAT I, col. 341.

[45] SCHARBERT, „Fluchen” u. „Segnen”, 3.

[46] Vö. SCHULZ, H., Das Todesrecht im Alten Testament in BZAW 114 (1969) 67–71.

[47] SCHOTTROFF, Fluchspruch, 231; SCHARBERT, Art. ’rr, col. 440.

[48] SCHOTTROFF, Fluchspruch, 227. Megjegyzendő viszont, hogy e szövegeket már (szemben a Dt 27-tel) vlsz. részben asszír szerződési okmányokból (jelesül Azarhaddon vazallus-szerződéseiből) vették át; vö. MAIBERGER, 206, n. 71.

[49] Jeremiás és a dtr körök közti kapcsolathoz vö. többek között SCHOTTROFF, Fluchspruch, 28.

[50] Vö. KELLER, C. A., Art. ’rr in THAT I, col. 235–240, 238: „Dem Fürsten, von dessen bārūk-Sein der Wohlstand aller abhängt, soll man nicht ’arūr sagen (Ex 22,27)”.

[51] RUPPERT, L., Art. Fluch, fluchen. II. Biblisch in LThK III, col. 1333–1334, 1334.

[52] BARBEN-MÜLLER, Ch., Segen und Fluch. Überlegungen zu theologisch wenig beachteten Weisen religiöser Interaktion in EvTh 55 (1995) 351–373, 356: „Daß die Frau dem Mann untertan ist — das sieht die Erzählung keineswegs als natürliche Gegebenheit. Sie stellt es im Horizont des Fluchs dar, wie die oft tödlichen Schmerzen der Geburt und die Feindschaft zwischen Mensch und Tier. Der Fluch ist hier unbestechliche, scharfe Kennzeichnung eines weltweiten, schöpfungswidrigen, heillosen und heillos wirkenden Zustandes.

[53] SCHARBERT, „Fluchen” und „Segnen”, 2.

Excerpt out of 76 pages

Details

Title
Az úgynevezett átokzsoltárok
College
Pázmány Péter Catholic University
Grade
summa cum laude
Author
Year
1999
Pages
76
Catalog Number
V60805
ISBN (eBook)
9783638543866
ISBN (Book)
9783640128020
File size
826 KB
Language
Hungarian
Notes
Diplomarbeit enthält hebräische Schriftarten, die in das PDF-Dokument eingebettet wurden (Anm. d. Red.)
Quote paper
Lajos Kovács (Author), 1999, Az úgynevezett átokzsoltárok, Munich, GRIN Verlag, https://www.grin.com/document/60805

Comments

  • No comments yet.
Read the ebook
Title: Az úgynevezett átokzsoltárok


Upload papers

Your term paper / thesis:

- Publication as eBook and book
- High royalties for the sales
- Completely free - with ISBN
- It only takes five minutes
- Every paper finds readers

Publish now - it's free